Vállalkozásom legújabb segítői

Nem olyan régen vettem egy nagy levegőt, leültem a párommal és megbeszéltem vele, hogy nekem bizony elegem van az akkori munkahelyemen uralkodó légkörből, a főnökömből és néhány kollégámból is. Nem szerettem már bejárni sem, méghozzá annyira, hogy már gyomorgörccsel indultam útnak minden egyes reggel. Hiába szerettem a munkát amit végezhettem ennél a cégnél, egészen egyszerűen … Olvass tovább

Munkatársaink legújabb kedvence

A munkaerővel kapcsolatos feladatok sosem voltak unalmasak, főleg nem egy nagy cégnél, én pedig már évek óta egy multi vállalat vezető humán erőforrás szakembere vagyok, és mint olyan a feladatom az egyéni és a szervezeti motiváció folyamatos mérése és elemzése, na és persze a fejlesztése egyaránt, ami bár könnyű feladatnak hangzik, koránt sem az, főleg … Olvass tovább

Mindenre megoldás

Én már rengeteg oldalról rendeltem a netről, hiszen egészen egyszerűen gyűlölök vásárolni. Persze ez egyrészt lehet azért, mert férfi vagyok, és a nők többsége imád barangolni az üzletek között, amivel egészen egyenesen megőrjítik a férfiakat, így engem is, nekem pedig három húgom is van, éppen ezért többed ízben volt lehetőségem és időm megutálni a vásárolgatást, … Olvass tovább

A kockázatértékelés új jelentése számomra

Amíg nem egy építőipari vállalatnál dolgoztam, sosem gondoltam volna, hogy a pénzügy világából ismert kockázatértékelés fogalma új ismeretekkel fog párosulni egy néhány év elteltével, ez most nemrégiben mégiscsak megtörtént, és azt tudom mondani, hogy bár logikus a jelentés a munkavédelem területét érintve is, én mégsem gondoltam volna, hogy ez egy kötelező feladat, aminek törvényi előírásai … Olvass tovább

A legjobb választás nehéz időkben

Jelenleg olyan időket élünk, ahol az ember, ha csak teheti ki sem mozdul a lakásból. A szerencsésebb emberek persze ki tudnak menni a kertbe, tudnak kerti munkát végezni, aminek az örömét talán már túlzottan el is felejtette az ember, de a szerencsétlenebb emberek sajnos a lakás négy fala közé kényszerültek, és nem igazán tudnak csak … Olvass tovább

Egy ajánlás sokszor hatalmas kincs

Én nem igazán bajlódtam sokat a cég alapításával, ami négy éve állt munkába, mert szerencsés voltam, egyrészt a fiam és a feleségem is közgazdász, így ők rengeteg terhet levettek a vállamról, tényleg nagyon sokat tudtak segíteni, másrészt pedig mindig nagyon jó érzékkel és szerencsével megtaláltam azokat a segítő társakat, külső partnereket, munkavállalókat, akik tökéltes szaktudással, … Olvass tovább

Minden kezdet nehéz, könnyítsd meg

Én nem olyan régen döntöttem úgy, hogy alapítok egy vállalatot, legfőképp az ilyenkor szokásos indokok miatt, miszerint nem igazán éreztem már jól magam a vállalatnál, a főnököm úgy érzem folyamatosan pikkelt rám és soha semmilyen dologgal kapcsolatban nem tudtunk normálisan megbeszélni semmit. Személyeskedések is voltak már, ha szabadságot kértem nagyon sok esetben nem akart adni, … Olvass tovább

Legújabb partnereim

Én közel hat éve alapítottam a cégemet, és ma már tudom, hogy rengeteg hibát elkövettem az alapok letételénél, ami azt eredményezte, hogy kifejezetten sokáig nem tudtam magára hagyni a céget és a kollégákat az operatív működés tekintetében sem. Ma már teljesen máshogy fognék neki az alapításnak, de hála a jó égnek azt mondhatom, hogy egyrészt … Olvass tovább

Hallottál már ilyenről?

Nemrég azon kezdtem el morfondírozni, hogy a régi ipad készülékem lecserélem, és beszerzek egy újabb modellt. Az a baj, hogy hozzám minden annyira hozzám nől. Mondhatnám úgy is, ahogyan a férjem szokta, hogy gyűjtögető vagyok, mert hát mindent megtartok, semmit sem szeretek kidobni, de a dolog ettől sokkalta élesebb, ugyanis nekem mindig kifejezetten rossz érzésem … Olvass tovább

A tökéletes választás

Amikor az ember élete egyik legboldogabb napjára készül, mert kapott egy gyűrűt és megkérték a kezét, és az esküvőjét szervezi rengeteg dolog szakad egyből a nyakába. Persze édes a teher, de egy idő után, a nagy keresgélésben olyan, mintha rádőlne az egész feladatkör, és hajlamos a stresszelésre, az idegeskedésre, így pedig a rossz döntések meghozatalára … Olvass tovább