Egy csapat, ami figyel a részletekre

Reggel, amikor felébredek, mondhatni, hogy félálomban közlekedek a lakásban. Ilyenkor keletkezik a legtöbb sérülés rajtam, hiszen kiváló érzékkel tudom a lábujjammal az ajtót, esetleg az asztalt megtalálni, vagy fejjel „levenni” a konyhában nyitva felejtett szekrényajtót. Mint mindenhol mindennek, itt is megvan a kockázat, hogy például elcsúszok zuhanyzás közben, vagy leöntöm magam forró kávéval.

De mindezek nem azért történnek meg, mert nem tudom, hogy milyen következményei is vannak ezeknek a dolgoknak, hanem mert mondjuk, nem teszem meg a kellő óvintézkedést. A munkahelyen ugyanez a törvény uralkodik, hiszen ott is könnyű sérülésekkel gazdagodnia az embernek. Szerencsésnek mondhatja magát az, aki csak kisebb sérüléseket szenved, nem úgy, mint az, aki mondjuk, a három méter magas állványról zuhan le, építkezés közben a betonvasakra. Akármilyen területen is dolgozzunk, fontos hogy tisztában legyünk azokkal a lehetőségekkel, melyek kárt tehetnek bennünk, illetve ezen eshetőségek megelőzésével és elkerülésével is. Ezeket munkavédelmi oktatásokon keresztül ismerhetjük meg, és minden megismert óvintézkedést be kell tartanunk.

Használni kell a kötelező munkavédelmi felszereléseket, és be kell tartani a munkavédelmi szabályokat. Ahhoz, hogy teljes körű munkavédelemben legyen részünk, fontos a lehető legjobb kockázatértékelés elkészíttetése, lehetőleg olyan munkavédelmi szakemberekkel, akik értik is a dolgukat. Az Active Safety már nem egyszer bizonyított munkavédelem területén, általuk a munkavédelmi balesetek száma is a lehető legkisebbre csökken. Mióta őket alkalmazzuk, sokkal nagyobb biztonságban tudom a beosztottjaimat és magamat, hiszen egy kiváló csapattól nem csak a védelmet kapjuk meg, hanem tanulhatunk is tőlük és olyan dolgokra mutathatnak rá, amikre még én magam se gondoltam volna soha.