A férjem nagyon könnyen hoz döntéseket. Nem igazán vacilál semmin, végig gondolja a lehetőségeket, dönt és cselekszik is. Én ezzel szemben nagyon rágódom mindenen, még a legkisebb döntés is heteket vesz igénybe nálam. Ezt ő sosem érti, de látom mindig hogy próbál velem türelmes lenni. Valójában el is mondta, hogy mivel ő sosem találkozott ilyen érzéssel, nem tudja érteni, hogy mi zajlik ilyenkor bennem.
Egészen a múlt hétig, amikor is eldöntöttük, hogy új autót veszünk, és három lehetőség is szembe jött vele. Nem tudott dönteni. Három nap rágódás után már félve kérdeztem meg, hogy jól van-e, mert ő tényleg nem szokott ilyen lenni. Láttam rajta hogy nagyon nem érzi magát jól ebben az új szituációban. Én megpróbáltam neki segíteni, de nyilván nem tudtam érdemben, mert én nem értek az autókhoz. Elmondtam melyiknek tetszik jobban a formája és a színe, de maximum ennyit tudtam hozzátenni a dolgokhoz.
Két hét múlva még mindig nem volt új autónk, és úgy jött haza férjem, hogy döntést hozott, én pedig kerek szemekkel néztem rá, és eldöntöttem, hogy akkor én most azonnal rendelek neki egy ajándékot, ami nem lesz más, mint abba az autóba tökéletes autós telefontartó. Eltökélt szándékom volt ugyanis már az első pillanatban az otthonosság érzetet megteremteni számára, hogy biztosan ne érezzen kételyt vagy bármi mást. Azt hiszem a tervem maximálisan sikerült is. Hihetetlen módon örült annak is, hogy támogattam, és visszakapta azt a fajta törődést amit nekem adni szokott és annak is, hogy ajándékkal készültem számára az autó átvételéhez. Most már azt hiszem tudni fogja, hogy mit érzek ha megint szorult helyzetben lennék.